Minden kedves ismerősömnek,barátomnak,klubtársamnak és mindenkinek aki beleolvas a blogba kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánok!
2010. december 26., vasárnap
December
Ebben a hónapban már semmi nem volt betervezve.A hirtelen jött hideg miatt még a ferio embléma felragasztását is elhalasztottam.A két komponenses időjárás és + - álló műgyantás ragasztót már megvettem hozzá.
Sajnos történt egy nagyon bosszantó dolog ami beárnyékolta az ünnepek elötti napjaimat és eléggé elszomorított!
A hónap elején egy szombat reggel épp indultam dolgozni,és sokkoló látvány fogadott!Először az ilyenkor szokásos futott át az agyamon-ugye csak álmodom!Sajnos nem álmodtam,az éjjel valaki szépen az első ajtó közepétől egészen a hátsó lökhárítóig végighúzta!Hihetetlen dühös voltam,még rendőrt is hívtam aki vonakodva kijött de teljesen feleslegesnek ítélte meg az intézkedést,sajnos ebben igaza volt mert az ilyen cserbenhagyók nem nagyon kerülnek elő.
Karácsony előtt egy rendőr ismerősömmel futottam össze -aki nem mellesleg hondás és klubtársam is:-)-
aki elmondta,hogy járőrben volt és 20 óra környékén még semmi gond nem volt a géppel,01 óra körül visszajöttek akkor már meg volt húzva!
Megmutattam Karcsinak is a kasztnis-fényező ismerősömnek,ő sem örült neki.Fél éve készült el az autó és most lehet megint fényezni.Két ajtó,sárvédőív,lökhárító.

November
Megint kicsit lemaradtam.
Novemberben születésnapomra megleptem magam egy tetőcsomagtartóval.Nem mintha sűrűn szükségem lenne rá,de amellett,hogy hasznos eszköz még jól is mutat az autón mint "show elem"! :-)
Saját képem még nincs róla,de valahogy így fog kinézni.Még szélterelőt kell szerkesztenem hozzá,ez az unalmas téli napok projecje lesz.
Plusz egy kis apróság is jött még a roof rack mellé,amiről mostanság álmodni sem mertem volna!
Egy srác az országos fórumról hozott kiárulni Angliából egy JDM 6g. Civic feriot Amin észrevettem a csomagtér ajtón a FERIO emblémát!!! Azonnal telefon,vártam a -nem egy használt műanyag embléma értékének megfelelő árat-mikor a srác közölte mit kérjen egy emblémáért!? Kellemes meglepetés ért!Posta költséggel együtt 1e. huf-ért lett ferio emblémám!Tudom sokaknak érthetetlenek ezek a dolgok de aki "ortodox hondabuzi" az érti...:-)

2010. november 22., hétfő
Őszi fotózkodás Teakkal.
November 1. én a kellemes időjárásnak köszönhetően,elmentünk egy jót fotózkodni Teak barátommal.
Készült egy két nagyon jó SZVSZ!
Készült egy két nagyon jó SZVSZ!
Shocker's
Október
Október legnagyobb projectje a téli kerekek rendbehozatala volt aminek előzőleg egy teljes bejegyzést szenteltem.Ebben a hónapban megejtettem az olajcserét,a szokásos Meguin 10w40 syntech premium került bele.Egy darabig agyaltam az ENEOS kipróbálásán mert a reklám szerint Japan No.1.!De végül maradtam a jól bevált Meguinnál.
Volt egy kis nyárbúcsúztató autózásunk Orfűre,igen szép számban megjelent a csapat,jó volt!
Sort kerítettem egy kis lámpa tuningra is!először vásároltam egy pár Tungsram Megalight Ultrát (H4 55/60w)
Erről az izzófajtáról hallottam a legtöbb jót ami javított némileg az 5g. civic hírhedten rossz fényerején.Ráadásul az amerikai szabvány lámpáim még gyengébbnek bizonyultak a "sima" lámpáknál!Az izzókat kicserélve némi javulás volt érzékelhető,de nem +90% ahogy a dobozon volt írva. Az már észrevehető volt,hogy az útjelzéseket,táblákat szépen kiemeli még esőben is!Próbáltam a foncsoron álltani kicsit feljebb de sajnos kiderült,hogy az amerikai lámák kompletten búrástól állíthatók,ezért a nagyjából optimális beállításnál úgy nézett ki az autó mintha nem lennének a lámpatestek normálisan berakva!Következő lépésként szereztem egy pár normál 5g. civic lámpát amiben a foncsort lehet állítani.Moxi klubtárstól kaptam is két utángyártott hibátlan lámpát amit be is szereltünk és közben az ő első index búráját is lefestettük borostyánra.
Aznap este ki is próbáltam!Még hozott egy kis változást az amcsi lámpához képest,de még ezt is be kellett állítani!A beállítás egy péntek esti klubos tali alatt eszközöltük,Gege,Teak,Fonta kartársak aszisztálásával.
Az eredmény ismét hozott javulást.Most azt mondom sokkal jobb mint az eredeti amcsi lámpa+sima H4 90/100w! izzóval.Már nagyobb biztonságérzettel lehet autózni éjszaka vele!
Teak barátommal cseréltünk kalaptartót ,mert beszerzett 2 gyári hangszóróborítást,tőlem pedig a már feleslegessé vállt gyári harmadik féklámpát szerezte be.A "sima" 5g. kalaptartót ki kellett vágnunk az én hangszóróborításomnak.
Az első ajtókban lévő hangszórókat,a házi készítésű kerettel együtt kicseréltem gyári Pioneer hangszórókra+gyári 16cm-es keretekre.Ezt sem egyszerű szerezni mert az európai modellekben csak 13cm-es hangszóróhoz való keret volt.Azén kereteimet meg szétvagdosták a nem gyári méretű hangszóró miatt.
A hónap végére maradt a télikerék csere.
Mivel a lemezfelnik nem sikerültek úgy ahogy terveztem ,sajnos még feketében sem ezért a felnikupakos verziót elvetettem és maradtam a Zétől kapott gyári ESi/EX dísztárcsáknál.Ahoz képest,hogy soha nem voltam dísztárcsa párti elégedett vagyok az eredménnyel!

Téliesítés...:-)
A végén kapott egy fürdetést is a szép őszi időben.
2010. október 18., hétfő
OEM télikerék project
Úgy döntöttem ,hogy lecserélem az előző autómról örökölt télikerék garnitúrát gyári lemezfelnikre mert sajnos ami volt az BMW felni -ET35 6X14" a Honda ET45 5-5,5x14 méretével szemben és az agymérete is kicsit nagyobb a gyári 56.1mm-hez képest.
Már több szezonnal ezelőtt tervezgettem a cserét csak mindig elmaradt.Nézegettem a használt lemezfelni választékot hirdetéseket,végül a crxfórumon találtam egy jónak tűnőt.175/65 14" Debica Frigo 90% téli garnitúra ajándék gyári lemezfelnivel.A felnik rozsdásak voltak de a gumik valóban újszerűek voltak a képen,át is linkeltem Phoenixnek a klubunk "hivatalos" gumisának és azt mondta nem rossz! Na akkor dobtam egy ajánlatot,mivel nem jelölt meg eladási árat a tulaj.Én max 20.000HUF ot szántam rá,az eladó visszart,hogy kapott egy 25.000Huf-os ajánlatot,én vissza sem írtam erre az üzenetre,de 1-2 nap mulva írt,hogy ha érdekel vigyem 20.000 ért!Rábólintottam,pár nap múlva meg is jött,kibontáskor ért az első meglepetés!
Megakadt a szemem a profilmélységen!A gumi nem kilencven hanem max 50%-os volt és nem Debica hanem Matador MP58!A másik két gumi valóban Debica és igen jó állapotú!Kicsit kiakadtam,akkor még nem foglalkoztam a felnikkel.Megírtam a srácnak a dolgot,jött a mentegetőzés,de letudtam azzal,hogy a két újszerű gumi meg a lemezfelnik ennyiért is megérték.Aztán nekiálltam a felniknek!A srác szerinti felületi rozsda ami drótkefével lejön az vastag több éves rozsda réteg volt.Nekiestem drót koronggal,a legdurvább csiszolóvászonnal,kromofággal,rozsdamaróval.Több mint egy hét-mikor mennyi időm volt-munka után sem lett 100%-os és fel is adtam a dolgot,fogtam és lefújtam az egyiket felni ezüstel,ami száradás után durva,dorozmás felületű lett.Újra csiszolás és most fekete festék ment rá ami szintén dorozmás lett de nem olyan szembetűnően mint az ezüst.A féltve őrzött gyári fém felnikupakokból csak három volt meg de Csokibácsitól úgy néz ki kapok egyet,azóta eljátszottam a dísztárcsa gondolatával is.Valtitól kaptam próbára 6g.Civic dísztárcsát ,majd másnap mentem Zéhez olajat cserélni,tőle két garnitúra 5g. Civic dísztárcsát kaptam!Most lesz mit próbálgatnom ha megkapom Valtitól a gyári dísztárcsához való csavarokat is!
(A végeredményről is rakok majd képet.)

drótkorongozás után
csiszolás után
a rozsda lemaratása
2010. szeptember 5., vasárnap
Fólia leszedés.
Tegnap végre rászántam magam és Gege segítségével nekiálltunk leszedni a fóliát.Hátul sötétebb volt mint az elsőkön nem is tetszett, és a sötétítésen kívül semmi haszna nem volt mert nem volt hővédős leszedtük.Az oldalüvegekről nagyon frankón szinte egy darabban lejöttek,nem is volt gond.A hátsó viszont másfajta volt,ráadásul két rétegű?!Ezt még a mai nap is kapirgáltam mert csak foltokban hagyta magát leszedni!
A ragacsot amit a fólia hagyott nitró higítóval suvickoltam le amitől ma fejfájással ébredtem.Ahogy Gege mondta ,legalább vidáman dolgoztunk!:-)Ma még áttöröltem Clinnel kétszer,és végre az oldalablakok készen vannak!
A hátsó ablak alsó részén maradt egy-egy nagyobb folt de azt csak a kalaptartó kiszerelésével tudom majd megoldani ,úgyhogy az még hátra van,plusz a ragacs levakarása.

vakarászás...
Telepi Honda szervizelés:-)
Miközben mi Gegével téptük a fóliát Teak lefújta a szelepfedelét.

2010. augusztus 9., hétfő
Honda Camping Orfű 2010 08. 14.-15.
A hétvégén megrendezzük klubunk történetének első,saját rendezésű két napos találkozóját az Orfűi panoráma kempingben!
Már nagyon várom!Remélem minden a tervek szerint alakul!

FLYER
2010. július 20., kedd
Pózolós :-)
Tegnap este elmentünk néhányan a klubból fotózni,a képeket Teak barátom és én készítettem az ő gépével.
Szerintem jók lettek!
Szerintem jók lettek!
Teak vs. DesOne
Teak ,DesOne,Gege
Gege,Teak,DesOne
2010. július 7., szerda
Képek
Sajnos egy kimondottan "pózolós" fotózásra még nem volt időm,de ma azért lőttem néhány gyors képet.
Eső foltos,spontán képek de most erre volt időm.:-)

2010. július 6., kedd
Utolsó simítások.
Vasárnap délelött,végre felhívott a karcsi,hogy mehetek összerakni a vasat!Dél körül fel is ugrottunk Teakkal.
Karcsi éppen polírozta a gépet.Nagyon tetszett amit láttam,ívek gyönyörűek,a küszöb is új,a színén pedig most látszott,hogy a Phantom Grey Pearl milyen is valójában!Már nagyon meg volt mattúlva a fényezés.
Teakkal nekiálltunk összerakni a vasat.Először is a hátsó ajtóba bele kellett rakni az üveget és az ablakemelőt.
Majd a hátsó lökös,első lökös+ Vti toldat felaplikálása következett.Végül egyéb apróságok,belső küszöbműanyag,hátsóülés,díszlécek stb...
Miután ez kész volt kinyomtuk üregkezelővel a csomagtartó széleit+az ívek belső felét,végül a küszöböket.
Karcsi közben még a szárnyat fújta,polírozta mert azt nem csinálta meg!
Végül ráraktuk a küszöb borítást,és itt tűnt fel az alsó patentlyukak hiánya,amit én fúrogattam ki.
A szárny is szerelhető állapotba került,fel is raktuk.Végül egy végső polír és összeállt a vas 1 nap híján 1 hónap után!
Sokat vártam de megérte,sehol rohadás,nincs lemattúlt szín,nekem nagyon tetszik!
Most már csak egy alapos takarítás kellett mert rettenetesen poros volt belül.Ezt tegnap (hétfőn) ejtettem meg.Porszívózás ,törölgetés,kárpíttisztítás után felkerült hátra a Civic EX matrica ,a két hátsó ajtóra pedig az SOHC VTEC matrica .
Végezetül lekentem a gumikat és a sárfogókat fekete cipőkrémmel ami aceton,higító és 2 fürdés után sem jön le a kezemről! :-) Ezt meg fogom ismételni ma de már kesztyűben!
Mára marad még egy kis motor törölgetés,a szárny pótféklámpájának bekötése.Műszerfal,belső műanyagok áttörlése,nedves baba törlővel :-) Már próbáltam,jó illat lesz,szépen leszedi a koszt és még fertőtlent is!
Ha mindez kész akkor remélem lesz időm elmenni lefotózni a végeredményt!

2010. június 18., péntek
Lassan de biztosan
Lassan két hete nincs nálam az autó.Nagyon hiányzik,na nem mint ha nem biciklivel járnék ha jó idő van.De rossz kinézni a parkolóra és nem látni...
Na de mi is történt ebben a közel két hétben.
Sikerült szereznem egy 5g. Civic VTi/SiR toldatot amit nem árulnak tucatjával még a crx fórumon sem.
Használt autón találtam egy 5g. Hecsit amin volt toldat,ráadásul pécstől 10 percre!Teak vitt el érte tegnap így a 10 percet lefaragtuk 5-6 ra és még nem is sietett:-)
Kicsit karistolt,a felfogatásánál törött,de legalább tudtam szerezni!
Ma Dreko kartárs elvitt a kasztnis ismerősömhöz,felvittük a toldatot és a Gegétől ajándékba kapott motortér burkolatot.Karcsi mondta megcsinálja a toldatot,ne sz@rakodjak vele.Csiszolás,gitt,alapozó és lökhárító műanyag festék.Nem ellenkeztem,rábíztam a dolgot!
Na de végül,hogy áll a vas?!Sajnos a küszöb annyira elrohadt ,hogy mégsem lesz foltozva hanem lehajtják az egészet.Ez jó,ami rossz ,hogy csak hétfőn készül el az új.Elviekben kedden felkerül és utána jöhet végre a fényezés!Tehát még egy hét :-(
Az ívek már fent vannak+ki van javítva az első sárvédő indexlefalazása amit sziluplaszt-fémlemez-gitt módszerrel oldott meg az előző "mesterember"!Ja igen és felkerült a jobb hátsó ajtó is.
Szóval lassan de biztosan épülünk!
Készítettem 1-2 fotót,sajnos csak telefonnal.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)