2013. december 23., hétfő

ferio blog Outro

Ezt a bejegyzést lassan három hónapja meg kellett volna már írnom ,de valahogy nem akaródzott,de úgy gondolom nem hagyhatom lezáratlanul a történetet!

Duffy 2013 10.10.-e óta már más gazdival koptatja az utakat! :-(

Az eladás gondolata először úgy igazán idén májusban merült fel,az ok elsősorban feleségem gerincsérve volt ami áprilisban meghiúsította a szokásos Lacházai kirándulást a nemzetközi Honda találkozóra!Nyilván ez a gerincsérv Duffy nélkül is előjött volna de gondolom segített az alacsony üléspozíció,kemény futómű is?! Itt tudatosult bennem először ,hogy egy hobbi autó-mert Duffy az volt hiszen minden "zsebpénzem" beleforgattam,és csak nagy nehezen tudtam más számomra kedves dolgokra áldozni ez sajnos a magyar valóság,hiszen ideális esetben vettem volna mellé egy kompromisszum mentes családi gépet és szépült volna tovább!
De mivel ez Magyarország máshogy alakult.Májusban elhatároztuk ,hogy 2014 ben lecseréljük és veszünk egy családi vasat,telt múlt az idő nézegettem mit lehetne? Mindenképpen magas(abb) építésű mint egy civic de persze Honda legyen! Az első kiszemelt a CR-V első generációja volt ránc felvarrott változatban.Már-már beletörődtem,hogy ez lesz,nézegettem a hirdetéseket,képeket,emésztettem a dolgot aztán tesztolvasás következett,na itt bizonytalanodtunk el a 11-12 literes (városi) fogyasztás miatt! Mivel 80% ban városban használjuk az autót ezért ez bizony igen tetemesen megdobta volna a költségvetést!Néztem HR-V t ,ez meg gyenge is volt a tesztek szerint meg sokat is evett nagyon csökkentek a választási lehetőségeim! Aztán közben Teak barátom is megválni készült a VTi jétől,neki meg dízel kellett a napi 100km körüli munkába járás miatt meg ugye jöttek az ikrek is náluk! :-) Szóval neki is nézelődtünk és az "angol" civic dízelen keresztül az off dízeleken át eljutottunk a 7g. civic (2001-2005) CTDi-hez!egészen véletlenül mivel nekem a 7g.civic 5 ajtósok-a "busz"ok valahogy nem tetszettek aztán találtam egy facelift utáni fehéret és határozottan megtetszett!Teak elment,megvette és nekem is nagyon meggyőző volt kívül-belül!Faceliftben teljesen vállalható formavilággal és nagyon kulturált,tágas,kényelmes beltérrel!
Szóval tökéletes családi gépnek!Heni is kipróbálta és azt mondta vegyünk egy ilyet!Nézelődés,akkor majd jövőre egy ilyenbe átülünk etc,etc...aztán úgy alakult,hogy ha sikerül Duffyt eladni akkor már idén meglehet a gép!Fájó szívvel feltettem a hirdetést amire jöttek a puhatolózások majd rám írt egy srác ,hogy komolyan érdekli a gép!Megdumáltuk,másnap jön megnézni!Másnap 3-4 komoly érdeklődő állt sorba és várta a fejleményeket!
Közben én kinéztem egy 1.6 benzines buszt mert nekünk nem volt feltétel a dízel.Nem voltam elragadtatva tőle de gondoltam ha le tudom alkudni akkor még jó is lehet!
Jött a srác és már vitte is Duffyt!Nem árultam zsákbamacskát,mindent elmondtam neki az autóról és persze itt ez a blog amit ha végigolvas akkor minden részletet megtud a gépről!
Szóval Duffy elment de közben a pécsi "Busz" elment! Immár utód nélkül nézegettem a használt autót,facelift 1.6 nem volt de csak facelift jöhetett szóba,1.4 volt de azt nem szerettem volna mert azért nem akartam több szintet visszalépni teljesítményben!Aztán kis kérdezősködés után-Teak-Zé-CRXfórum-gondoltam egyet,akkor legyen dízel!Mert abból volt néhány,kinéztem egyet és lealkudtam az általunk bevállalható összeghatárra,apósommal október 14. én felmentünk a fővárosi autópiacra és elhoztunk egy 7g. civic 1.7 CTDi-t 2004 es évjárat 2. tulajdonostól-az első egy doki volt kb. 8 évig-207.504km-el törésmentes állapotban,kultúrált kül és beltérrel.
Azóta Zé is megnézte és hála Istennek nem csak látszatra jó állapotú az autó!

Azt az élményt mint Duffy sem külcsínyben sem élményben nem tudja adni de amire vettük tökéletes!Egy kis fogyasztású,kényelmes,komfortos családi autó!

Remélem sokáig gond nélkül teljesít alattunk és így jut majd az évek során elmaradt más jellegű kedvtelésekre is és 2-3 éven belül azért lehetőségem lesz venni mellé igazi hobbi autónak a gyerekkori álmomat egy 2g. CRX-et!

Lotti és Duffy (Itt már kb. 1 hete nem volt az én tulajdonom)


Az utód








2013. október 1., kedd

2013. szeptember 28., szombat

Shots



Klubos évadzáró 2013 09.22.

Idén ismét a Dombay tónál tartottuk az évadzáró őszi piknikünket.Az idő is kellemes volt és a pöri is nagyon jól sikerült!





2013. szeptember 20., péntek

Szeptember

Szeptember 6. án indultam látogatóba Veszprémbe régi cimborákhoz.A kellemes Őszi időben egy jó kis autózás után nagyon jó hétvégét töltöttem el egykori lakhelyemen ami mindmáig a számomra legkedvesebb hazai város!
Vasárnap délután indultam haza,szintén kellemes időben és élveztem az utazást a napsütésben,lehúzott ablaknál,nyitott napfénytetővel...Balatonfűzfőn egy busz kerülése közben egyszer csak megtorpant az autó!!!???Visszaváltás majd újbóli gázadás után sem történt semmi majd minden felvillant a műszerfalon és megállt az autó!!!Az utat szalagkorlát választotta el a vasúti sínektől így még lehúzódni sem tudtam rendesen,kiraktam az elakadásjelzőt és több újraindítási kísérlet után félre szerettem volna tolni az autót de az enyhe emelkedő miatt sajnos nem jutottam messzire,egy járókelőt kértem meg,hogy segítsen.Aztán telefonálni kezdtem,sokadik hívásra Zé-t és Krisztiánt is elértem.A tünetek alapján-"teker" de nem gyújt- ők a gyújtásra tippeltek,nekem is ez volt a tippem a "szétdőlt belű,hátsó dob teljes dugulást csinált" ötlet mellett! Mindketten a gyújtó trafót gyanították.Zé-nél volt otthon egy működő amivel Teak barátom el is indult hozzám,de addigra már 19h körül járt az idő!A várakozás órái alatt fotóztam-sétáltam a fűzfői kikötőben,unatkoztam az autóban majd végre 21h után Teak megérkezett,nagy lelkesedéssel szétkaptuk az elosztót kicseréltük a trafót és a rotort majd beröffentettem a gépet...elindult de nagyon rezegve egyenetlenül járt és gázadásra lefulladt! :-(
2-3 próba után  feladtuk és gondoltuk elhúzzuk Lellére a Krisztiánhoz.Éjszaka nagyon rossz dolog a vontatósdi,ha megy a világítás akkor látom mi van körülöttem és látnak mások is de merül az akkumulátor ami azt jelenti ,hogy egyre halványodott a világítás majd a merülő akksi miatt valami elkezdett pittyegni mintha nem lennék bekötve,vagy az ajtó nem lenne becsukva,vagy a riasztó zavarodott meg?! Levettem majd visszatettem a gyújtást-legalább is így emlékszem,mert már nagyon fáradt voltam! Balatonvilágos előtt a kanyarban beakadt a kormányzár amit szerencsére időben oldottam és mindkét fékkel vészfékezve elkerültem egy táblát majd megálltam az út szélén az úttal párhuzamosan az út menti árokba majdnem becsúszva!!!Nem sokon múlott,hogy nem csúszott be az autó az árokba ami 1-1.5méter mély volt! így csak az autó hossztengelye mentén felült az árok szélére!Miután visszahúztuk az útra úgy döntöttünk,hogy lemerült akksival a kaland után már nem húzzuk még közel ötven kilómétert! Eléggé fáradtak és elcsigázottak voltunk már  így a faluba behúzva leraktuk egy út menti füves placcra,és miután Krisztiánt sem értük el késő este (éjfél körül) így hazajöttünk Pécsre.
2 álmatlan éjszaka után-hogy minden rendben van-e az autóval) kedden Valtival felmentünk a kis TDi Golf városi futkározósukkal és elhúztuk lellére a Krisztiánékhoz.Bikázás,beröffentés után Krissz azonnal mondta a diagnózist,csak három henger ment!Sejtettem,és megemlítettem neki,hogy lehet rosszul raktuk vissza a gyertyapipákat?!Ránézett és már cserélte is fel a két rosszul visszadugottat!
Nem akartam elhinni,hogy ilyen peches vagyok!A sötétben,fáradtan,idegesen és rutintalanul-mert még nem kellett soha a gyújtáshoz nyúlnom-rossz volt a gyújtási sorrend!A Valti is jól kiröhögött de legalább már tudtam,hogy rendben a vas!Valti elhozta az új hátsó dobomat amit mindenképpen cserélnem kellett!Amit Krissz öccse,Bazsi fel is dobott és már autóztunk is haza!A kalandosra sikeredett hétvége után vettem egy vadi új trafót így a Zétől kapott rotor mellett az is ki lesz ma cserélve!
Hitachi Gyújtó trafó és rotor R.I.P.  ~162.000mile azaz ~260.000km ig és 18 évig bírták ami szerintem igen korrekt teljesítmény annak fényében,hogy állítólag ez az 5g. Civiceknél "gyenge pont" és ennyi idősen mind erre a sorsra jut!

Balatonfűzfő előtt,Veszprém felé.
Itt mindig megállok a Balcsiban gyönyörködni,és akkor már Duffyt is "lelöttem" :-) 


Szombaton még felhőtlenül autóztunk egyet a cimborákkal :-)


Balatonfűzfő,hazafelé...
...itt nem szoktam "megállni",most sajnos sikerült! :-(


A kép is bizonyítja csak az agyatlan barmoknál van VW-Honda ellentét :D 
Amúgy Valti másik vasa egy 6g. Civic VTi :D


A régi és az új (Asso utángyártott dob 14.500huf *~23.000huf)


Kicsit szét volt dőlve a bele!


Még Bazsi munkálkodott addig Valti játszotta Boss-t (Na jó fájt a lába) :D


Az új gyújtó trafó EPS (8.400Huf * ~13.400huf)


2013. augusztus 7., szerda

Summertime :-)
















Július-Augusztus

A campre felraktam a fényszóróimra a régóta halogatott sárga lámpa fóliát!Nem vettem ki az autóból a fényszórókat ahogy terveztem hanem a helyükön melegítettem rá a fóliát ami nyitott motortérnél észrevehető de amúgy nem feltűnő esztétikai hibát eredményezett a lámpa belső éleinél!

Van egy bosszantó dolog is amiről még nem írtam de tudok a jelenségről egy ideje csak valahogy mindig elmaradt a dokumentálása : Beázik a csomagtartóm a jobb oldalon amit először télen észleltem!

Az idei nyaralás alatt lebontottam a csomagtartó kárpitot a jobb oldalon és befeküdtem a csomagtartóba egy lámpával míg slaggal locsolták a kérdéses oldalt a hiba ott jelentkezett ahol feltételeztem!A hátsó negyed összeillesztésénél lévő hegesztésnél!Ami azért lehet mert ez az oldal sajnos javítva volt az autón ami a belső illesztéseknél észre is vehető! Így még kora ősszel amíg jó idő van addig ez mindenképpen orvosolva lesz!

A nyaralás előtt pár nappal a gyári VTi hátsó dobom belülről szétesett ami miatt alapjáraton,tolatásnál rezgő hangot ad.Ez szintén cserés a jövő hónapban!Gyári VTi dob kerül a helyére ismét!

A nyaralás alatt lőttem egy két képet a gépről azt a következő bejegyzésben meg is osztom!


Honda Camp 2013

Kicsit megkésve-egy hónappal a tali után sikerült végre ezt a bejegyzést is megírni!

Az idei camp is nagyon jó élmény volt számomra a szokásos gokartozás-plázás parkolás,kajálás-konvojozás és Orfűn a vizi betétprogramok utáni evős,ivós,kvízelős Elmőrshow-s buli mind mind nagyon jól sikerült!

Jövőre 5.jubileumi camp!!!



 A csapat!

 


 Az idei találkozós matrica!

2013. június 23., vasárnap

Honda Camp Orfű 2013 06. 06-07.

Idén immár negyedik alkalommal rendezzük meg a két napos hondás hétvégét!A helyszín ismét Pécs-Orfű!!!


2013. május 19., vasárnap

Klubos sütögetés Dombay tó

Tegnap rendeztünk egy kis klubos összejövetelt a Dombay tónál!Előzó nap lemostam a gépet kapott egy kis turttle wax kezelést is! :-)


A csapat!
...és persze Duffyról is lőttem néhányat! :D



Május

Május 3. án meg volt a műszaki vizsga. 23.000huf

A kormánymű gumiharangok kicsit olajosak voltak de érdekes módon nem hiányzott olaj a tartályból?! Az előző civicemnél is volt ilyen gond,ott látványosan fogyott az olaj de egy Wynn's által gyártott tömítő folyadék ott is segített,így kiszívtam a tartályból fecskendővel némi olajat és a tömítő folyadékkal pótoltam. 2300huf






Ebben a hónapban megvettem az új fotómasinámat így gyorsan ki is próbáltam! :D





2013. április 19., péntek

Mecsek

Ma tettünk egy kis családi kirándulást a Mecseken.Ha már nálam volt (még) a kis kölcsön Fuji kompakt akkor már lőttem egyet kettőt! :-) Már nagyon várom az új fotó masinát!